87-100. oldal - Oberth József - Józan Babák Klub

Oberth József

Józan Babák Klub

„…annyira mondta, hogy vetessem el!”

(Vera, egy droghasználó kismama)

„…jelenleg a kábítószer miatt járóbeteg-kezelést igénybe vevő nők közül 

majdnem minden negyedik gyermekekkel él együtt.”

(Wolfgang Götz, a Drog és Drogfüggőség 

Európai Megfigyelő Központja igazgatója)

2006 őszén néhány huszonéves édesanya, akik azt megelőzően várandósként is használtak kábítószert, Józan Babák néven önsegítő közösséget alapított. Csoportjuk a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány (MEJOK) budapesti ügyfélszolgálatán kezdte meg működését, ahol bekapcsolódtak egy addiktológiai szociális szolgáltatás napi munkájába: mai nevén ez a Józan Babák Klub alacsonyküszöbű szolgáltatás. (1) A kezdetektől az a közösség fő törekvése, hogy gondolkodásra és párbeszédre késztessen a várandós nők droghasználatáról. A Józan Babák csoport tagjai rendszeresen megszólalnak a sajtóban, szerepet vállalnak közösségi terápiás programokban, vagy éppen kezdeményezőleg lépnek fel az addiktológiai szakmai közéletben. A következőkben az általuk legfontosabbnak tartott problémákat ismertetem, főként szubjektív elbeszéléseiket, véleményeiket idézve, párhuzamba állítva ezeket szociális és egészségügyi szakemberek hozzászólásaival. (2)

Tabuképzés

A Józan Babák csoport megalakulása előtt néhány hónappal az egyik majdani alapító „Vera” néven interjút adott a Petőfi Rádió Drogér(i)a című műsorának. A beszélgetés nem foglalkozott a hazai egészségügyi és szociális szféra általánosságaival, csakis az interjúalany terhesgondozásának történetével, mégis éles kritikája volt az ellátórendszer működésének. Másrészt újszerű volt, mert

(1) Az alacsonyküszöbű szolgáltatás szociális ellátási forma, amely arról kapta a nevét, hogy a szolgáltatásba való bejutásnak, az igénybe vételének szinte nincs semmilyen feltétele. A segítséget kérő embernek nem kell megadnia sem a nevét, sem más adatát, így betegbiztosításának meglétét sem kell vizsgálni, nem feltétele az absztinencia. A szociális segítés mellett gyakran orvosi és jogi szolgáltatásokkal egészül ki, valamint önsegítők, kortárssegítők bevonásával. Az alacsonyküszöbű szolgáltatásokat könyvünk 2. függeléke részletesen ismerteti.

(2) Ahol nincs más forrásmegjelölés, az idézett interjúk, háttérbeszélgetések a Józan Babák Klub Oral History Archívumából valók. Ebben droghasználó vagy szenvedélybeteg szülők, hozzátarto- zók, laikus és hivatásos segítők hangban, videóra rögzített, vagy írásos elbeszélései találhatók.

87

 korábban a hazai nyilvánosságban nem lehetett találkozni olyan droghasználó kismama portréjával és történetével, aki sosem vett részt addiktológiai kezelésben, hanem egyike a fiatalon néhány éven át, leginkább szociális-rekreációs (3) céllal kábítószert használó embereknek.

„Vera: - Úgy tudtam meg, hogy terhes vagyok, hogy megcsináltam egy tesztet, és abból kiderült. Nem volt időszerű, én olyan harminc éves koromig, nem is képzeltem, hogy gyereket akarok.

Erika (4): - Most vagy huszonöt, ugye?

Vera: - Igen, igen. Huszonhárom éves koromban tudtam meg tehát. Éppen végső vizsgámra készültem a színi iskolámban, és főpróba előtt megcsináltam ezt a tesztet, és akkor..., aztán bementem próbára.

Erika: - Te úgy lettél terhes, hogy fogyasztottál előtte drogot.

Vera: - Igen, igen, nem is keveset. Heti háromszor-négyszer, speedet, meg ecstasyt, meg füvet, ezt a hármat.

Erika: - Az, hogy fogyasztottál a teherbe esésed idején is drogokat, az jelentett plusz feszültséget?

Vera: - Persze, igen: nem tudtam, mi lesz a hatása a magzatra. Elmentem orvoshoz, megvizsgált, kijelentette, hogy tényleg terhes vagyok, és akkor mondtam neki, hogy viszont ez a helyzet, és mondja meg, mi lehet ebből. Hát, nem tudta. Azt mondta, hogy ő egy szülész-nőgyógyász, ehhez neki nincsen köze, menjek el máshoz. Kérdeztem, hogy hova, kihez, mondta, hogy ő ezt nem tudja, nem tud ebben tanácsot adni, illetve hogy a kötelességének érzi lebeszélni erről a gyerekről, tehát vetessem el!

Erika: - Felháborodott volt?

Vera: - Én voltam felháborodott! Ő lekezelő volt, meg zavarban volt. Azért biztos érezte, hogy ebben neki kellene tudnia mondani valamit, de nem mondott semmit. Akkor én megkérdeztem tőle, hogy más leányzók nem zaklatták-e ilyen kérdésekkel, mire azt mondta, hogy nem, és akkor már fel is volt háborodva, hogy mit tételezek fel? Gondolom, ilyen lányok nincsenek is, vagy nem merték mondani, nem tudom.

Erika: - Gyakorlatilag, amikor Te elmondtad, hogy mi a helyzet, akkor ez egy néhány perces beszélgetés volt, és így rögtön el is váltatok...

Vera: - Igen, így volt. Rácsaptam az ajtót, mert végül annyira erősen mondta, hogy vetessem el, és egyre idegesebben beszélt velem, én meg egy nyugodt emberre vágytam, aki a problémáimat megoldja, ehelyett egy ilyen ideges embert láttam ott, aki semmiben nem tud segíteni. Érdekes volt, utána több orvoshoz mentem, mert nem hittem el, hogy ez így lehetséges, és ugyanezek a tapasztalatok voltak.

(3) Szociális-rekreációs használatnak nevezzük, amikor valaki minden esetben társas aktivitáshoz, illetve a kikapcsolódáshoz, szórakozáshoz kötődően használ drogot. Ez legtöbbször heti-kétheti rendszerességgel történik, például partikon fogyasztott amfetamin, ecstasy bevételével.

(4) A beszélgetőtárs Barna Erika újságíró, addiktológiai konzultáns, az interjú idején a Petőfi Rádió munkatársa, jelenleg a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány kom- munikációs és marketing igazgatója.

88

Erika: - Fordultál máshova segítségért?

Vera: - Védőnőhöz, igen, ahova jártam. Aztán megromlanak, ugye, ezek a viszonyok, mert ha én ezt mondom, hogy velem mi volt, akkor eleve úgy kezdenek el foglalkozni velem, hogy ez nekem nem jó már.

Erika: - Ami mit jelent?

Vera: - Mit mondott az egyik orvos? ’Na, tényleg azt gondolja, hogy ezt a gyereket megtartja?!’ Én meg úgy gondoltam, hogy jaj, de jó, lesz egy gyerekem, aranyosan növekszik bennem, azt meg, ugye, csak szeretni lehet, és mondjuk, ha engem még nem is nagyon kedvelnek, ne mutassák ki! Végül elmentem egy másik orvoshoz, ahol nem mondtam semmit, utána kedvesen, aranyosan kezeltek. Aztán máshol próbáltam utána nézni, könyvtárakba jártam, meg voltam könyvesboltokban.

Erika: - Mire jutottál?

Vera: - Egy dologra, hogy a fűnek nincsen bizonyított romboló hatása, csak akik füvet szívnak, azok általában dohányoznak is, és emiatt lehet magzatkárosodás, de egyébként nem. (5)

Erika: - Semmi mást nem találtál, szakirodalmat? Vera: - Semmit. Semmit. Nagyon csodálkoztam. Erika: - Mit éreztél belül? Tehát kétségbe voltál esve?

Vera: - Egészen addig, míg én ennek próbáltam utána járni, és biztos voltam benne, hogy kapok választ, addig izgultam, hogy mi lesz a válasz. Aztán, ahogy elkezdtem a legutolsó orvosommal a vizsgálatokat, úgy voltam, hogy most már innen nem törődöm vele, hanem a havi kontrollokat nézem, és hogyha minden rendben van, én egyre jobban megnyugszom. Kikapcsoltam ezt a dolgot, nem izgultam.

Erika: - Neked amiatt, hogy drogot fogyasztottál a teherbe esés idején, és esetleg utána is, volt bűntudatod?

Vera: - Hát… nem a drogozás miatt, hanem inkább amiatt, hogy nem vigyáztam, hogy okosabban kellett volna csinálni.

Erika: - Miután megtudtad, hogy terhes vagy, fogyasztottál drogot?

Vera: - Egyszer-kétszer szívtam még, de nem esett jól. Kívántam, meg úgy volt bennem, hogy ez mennyire jó volt, és de szeretnék még, de aztán, mivel nem esett jól, inkább abbahagytam.

(5) Az anyai marihuána-fogyasztás magzatkárosító hatásáról ellentétes álláspontok ismertek. A magyar nyelven talán legtöbbek által olvasott forrás Mitch Earleywine Marihuána – a tudomány állás- pontja című kötete. A szerző több kutatási programot idéz, amelyek nem mutattak ki komoly károsító hatást, például: „Egy több mint 12 000 újszülöttön végzett vizsgálat semmilyen összefüggést nem talált a terhesség alatti kannabiszfogyasztás, a méhen belüli fejlődés, a születési súly és a születési rendel- lenességek között”. Ugyanakkor, mint írja, évekkel később terhesség alatt marihuánát fogyasztó anyák gyermekeinél impulzívabb viselkedést, hiperaktivitást, figyelemzavart találtak. Ez azonban nem egy- értelműen a szerhasználat következménye, lehet például örökített hajlamé is, vagy más családi, szo- ciális okok is kiválthatják. Végsősoron megállapítja, a terhes nők „jobban teszik, ha nem fogyasztanak semmilyen kábítószert, mivel ilyen esetben a magzatot érintő hatások negatívak, vagy nem ismertek”. (218-223. oldal)

89

Erika: - Drogfogyasztástól függetlenül, az nem merült fel benned, hogy ezt a terhességet ne akard, vagy ezt a babát?

Vera: - Nem, mert láttam egy felvételt, amikor a tű elől a magzat menekül. Kicsit betett nekem, így mondtam, hogy én ilyet nem fogok csinálni. Ha már így van, akkor azt mondtam magamban, hogy életmódot kell változtatni, és akkor azért lesz nekem gyerekem, mert akkor meg az lesz a jó.

Erika: - Úgy fogalmazol, hogy ezt okosan kell csinálni. Akkor te hiszel abban, hogy ezt lehet okosan csinálni? Mert nyilván te is hallod sokszor, sokaktól, akik függőnek vallják magukat, hogy amikor elkezdődött az anyaghasználat, akkor számukra is arról szólt, hogy kontroll alatt tudom tartani, megy ez nekem, ezt akkor csinálom, amikor nekem jó. Aztán egyszer csak belecsúsztak abba a történetbe, hogy már akkor csinálom, amikor az anyag azt kívánja, hogy most tessék engem akkor megszerezni.

Vera: - Azért nekem is volt egy ilyen kellemetlen időszakom, amikor a terhesség kapcsán leálltam. Akkor igenis, szólt a drog, hogy ’légyszi, légyszi, vegyél be!’. De azért könnyen túl tudtam tenni magam.

Erika: - De akkor a baba miatt? Vera: - Akkor a baba miatt, igen.”

Az itt rövidített és szerkesztett beszélgetés elhangzása után főleg felháborodott hallgatók telefonáltak a rádió szerkesztőségébe, az egyik hallgató még az elhangzottak valódiságát is kétségbe kívánta volna vonni: „Vérlázítónak és megdöbbentőnek tartom a megszólaltatott fiatal nő hozzáállását, aki igazán összeteheti a két kezét, hogy egészséges gyereke született, és csak remélem, hogy miután bevallottan színésznőnek tanul, egy fikciós interjúhelyzetet hallottunk.” A beszélgetés nem volt fiktív, annál inkább hathatott provokatívnak.

Természetesen, mint bármely erkölcsi dilemma felvetése, kivált a könnyű ítélkezésre jó alkalmat adó kábítószer-használat körülménye, a magzatot érő droghatás esetének tárgyalása is indulatokat szül. Nincs miért csodálni ezt, hiszen a magzatra, majd a gyermekre úgy tekintünk, mint aki a felelős felnőttek támogatását, védelmét kell élvezze, magára az utódlásra pedig saját normalitásunk részeként. S hogy ez mennyire általános értékképző erő, arra egy példa, hogy nem csak a társadalmi konvenciókat egyébként elfogadó, de még a társadalmi igazságszolgáltatás által elítélt, börtönben lévő emberek hierarchiájában is hagyományosan legalulra kerülnek, közöttük is kiközösítettek lesznek azok a személyek, akik gyermek ellen vétettek. Egy magzatát veszélyeztető kismama ránézésre megfelel az amorális, felelőtlen felnőtt szereplőnek, akinek viselkedése nem lehet a normális valóság része, legalábbis erre engednek következtetni az idézett interjú indulatos hallgatói reakciói, és az a remény, hogy a megismert történetet fiktívvé, meg nem történtté lehet tenni.

Más szemszögből azonban épp e szélsőséges hárítás az, aminek kapcsán Vera, a nyilatkozó nő értetlenségéről, csodálkozásáról beszélt. Hiszen ő egyértelművé tette, szeretné megszülni gyermekét, az abortusz lehetőségét elutasítja, és a fogantatás körüli kábítószer-használat felvállalásával terhessége és szülése optimális lefolyását szeretné elérni, együttműködne a terhesgondozásban

90

 résztvevőkkel, a továbbiakban gyermeke érdekében cselekedve. Nem talált azonban értő, elfogadó segítséget, sőt, ahogy nyilatkozatában is felidézte, ugyancsak erőteljesen tiltakozott a részére ajánlott terhességmegszakítás ellen. Vagyis egy ellentmondásos helyzetet látunk: a destruktív magatartása miatt felháborodást keltő kismama együttműködési készségével házal, arra viszont nincs fogadókészség.

A konfliktusból származó lényeges fejlemény, hogy próbálkozását követően úgy döntött, a megfelelő egészségügyi kezelői kapcsolatok kialakítása érdekében, újabb esetben már nem beszél fogantatás körüli kábítószer-használatáról, vagyis a továbbiakban elhallgatja, tabuként kezeli azt.

Művi vetés

A Józan Babák csoport és a Magyar Emberi Jogvédő Központ 2008-ban mintegy negyvenórányi videóinterjút rögzített az anyai droghasználat témájáról. Ezek felhasználásával készült a Művi vetés című dokumentumsorozat (6), melynek második részében „Andrea” beszéli el gyermeke születésének és egy korábbi terhessége megszakításának történetét.

„Az én kisfiam most lesz négy éves. Mielőtt őt vártam volna, tehát a terhességem előtti időszakban, nagyon sokat szívtam, sok marihuánát fogyasztottam. Amikor kiderült, hogy gyermeket várok, akkor sem hagytam ezt egészen abba, kevesebbet szívtam ugyan, kísérte egy bűntudat, de mégsem voltam elég erős ahhoz, hogy le is tegyem. (…)

Voltak aggályaim ennek kapcsán, mert valamiért az a hír járta ilyen szívós körökben, ha szabad ilyet mondani, hogy nincs ennek olyan különösebb káros hatása. Aztán valaki azt mondta, de bizony, majd ha már nagyobb lesz  a gyerek, akkor okozhat, vagy akkor jelenhetnek meg problémák, és akkor jobban megijedtem. Akkor azért elgondolkoztam, hogy ki tudna erre választ adni, de soha nem mentem utána, hogy érdeklődjek. Talán el se mertem volna mondani a nagy hasammal, hogy időnként én azért tekerek egy spanglit. (…)

Soha senkitől nem kérdeztem erről semmit, sem az orvostól, sem a védőnőtől, akikkel a terhesgondozás alatt találkozhattam. Egész egyszerűen szégyelltem, nem vállaltam volna fel. Barátoktól kérdeztem inkább. Volt tudomásom olyan szülőkről, ahol az anyuka fogyasztott marihuánát a terhesség alatt. Megnyugtató példa volt az ő gyermekük, akinek semmi baja nem volt. De nem kérdeztem meg senkitől. Nyomasztott is. (…)

Azt szégyelltem, hogy megteszem a magzatommal, egyáltalán a dohányzást, pláne még, nemcsak hogy cigarettázom, hanem marihuánás cigarettát szívok! (…) Hogy mitől szégyelli az ember ezt, mitől szorong, hogy egy ilyen témát fel kell

(6) Művi vetés 1-6., videódokumentum, szerkesztők: Oberth József és a Józan Babák csoport, Magyar Emberi Jogvédő Központ - Józan Babák Klub, 2008. – interneten elérhető: www.jozanbabak. hu/Szülőcsatorna

91

 vállalni akár egy orvos, akár egy védőnő előtt? Nyilván attól, hogy nem olyan közvetlen hangvételű érintkezésem volt az orvossal, a védőnővel, amibe ez belefért volna. És sehol nem találkoztam ennek lehetőségével. Talán ezért. Nem tudom, mi történt volna, ha megkérdezem. Kérdeztem például, azzal, hogy dohányzom egy keveset, azzal sokat ártok-e? Azt a választ kaptam, hogy ha nagyon nehezemre esik egészen leszokni a dohányzásról, néhány szál cigarettát egy nap, ha elszívok, az még nem nagy baj. De az intenzív dohányzás természetesen komoly károkat okoz. De már ez a beszélgetés is, hogy én ezt felvállalom, nem biztos, hogy le tudok szokni, engem rosszul érintett. Szóval nehezemre esett nagyon, és éreztem is a lenézést. (…)

Ezelőtt a szülésem előtt volt egy abortuszom,  aminek  éppen  az  volt  az oka, a fiatalságomon túl, mert húsz éves voltam csak, hogy egy hétvégét úgy töltöttem, hogy a diszkódrogokat végig kóstolgattam. Utána néhány héttel derült ki számomra, hogy gyermeket várok, és akkor viszont ijedtemben elmeséltem az orvosnak, rögtön a vizsgálaton, amikor elmondta, hogy bizony-bizony itt egy kisbaba van. Azonnal kiszakadt belőlem, hogy hűha, ecstasy, speed..., felsoroltam, hogy mi történt ezen a zűrös hétvégén, és ő azonnal rávágta, hogy nem vállalja a felelősséget, hogy egészséges gyermek lesz. Úgy tűnt, ő dönti el, hogy ő nem vállalja, hogy a terhesgondozást, a szülést végig viszi. Persze aztán én döntöttem az abortusz mellett. De meggyőződéssel…, szóval, ahogy egy orvos ilyenkor azt mondja, hogy ez egy óriási veszély, és nem javasolja, hogy a kismama megszülje a gyermekét…, én nem az a bátorfajta voltam…, nem is gondolkoztam tovább. Volt egy ilyen tapasztalás, úgyhogy tulajdonképpen én másodszorra már nem kockáztattam meg, hogy egyáltalán beavatom. Nem akartam azt hallani, hogy abortusz legyen belőle.”

Andrea nyilatkozatában több olyan motívum is szerepel, amit droghasználó kismamákkal folytatott beszélgetésekben visszatérően hallani lehet. Verához hasonlóan ő is úgy döntött, miután először beavatott egy orvost a terhesség alatti kábítószer-használatába, másodszorra már nem teszi, és az ő esetében is az abortuszra vonatkozó javaslat volt, aminek a megismétlődését szerette volna elkerülni, ezért választotta a hallgatást. Emellett figyelemre méltó, hogy a terhesgondozás folyamatában végig tabuként kezelte marihuána-fogyasztását, „szégyent”, „bűntudatot” érzett miatta, s csak laikus baráti körben folytatott erről párbeszédet.

A laikus kapcsolatok a droghasználó várandós nők tájékozódásában gyakrabban játszanak szerepet, mint a szakmai tanácsadások igénybe vétele. A két lehetőség között – a laikus és a hivatásos segítő személlyel való beszélgetés esetén – jelentős tartalmi eltérést lehet prognosztizálni. Interjúk, háttérbeszélgetések során szerzett tapasztalatok szerint  laikusok,  kivált  droghasználó  emberek, ha a használatból adódó lehetséges kockázatokat mérlegelik, jobbára pozitív kimenetelű terhességeket sorolnak illusztrációként, ahol anyai droghasználat ellenére is egészséges gyermek született, míg hivatásos segítők ehhez képest inkább a negatív kimenetel eseteit említik. Egy droghasználó édesanya ezt a jelenséget a következőkkel kommentálta: „Amikor az ember gyermeket vár, abban

92

 akar hinni, hogy az ő gyermeke nem lesz beteg, nem is lehet semmi baja, még ha drogozott az elején, vagy közben is, akkor sem. Én se ijesztgetnék egy másik kismamát betegségekkel, legfeljebb próbálnék segíteni, hogyan ne használjon, vagy esetleg használjon kevesebbet. Egy orvos vagy egy védőnő viszont nem mindig ezt mondja, hanem van, amikor mindenről le akar beszélni, mintha ez csak így menne. (…) Van benned ilyekor egy csomó bűntudat, amitől meg se tudsz szólalni, szóval, felesleges erre még rátenni egy lapáttal. Inkább bíztatni kellene”.

Kockázatok és mellékhatások

Más oldalról ezt a bíztató nyugalmat több okból is nehéz képviselni. Buda Béla pszichiáter professzor egy nyilatkozatát idézve (7): „Az egyik legkomolyabb gond, ha valakinek indokolatlanul is abortuszt javasolnak. Évtizedekkel ezelőtt, fiatal orvos koromban az volt a szokás, hogy hazudozni kellett a betegnek, elfedni előle a saját állapotára vonatkozó tudást. Ma fordítva van. Néha a kelleténél is rosszabb kilátásokról tájékoztatják őt, és művi vetélést javasolnak számára. Mivel egyre szaporodik az orvosi műhibaperek száma, mindenki a legkisebb kockázattal igyekszik dolgozni, például elhárítani egy beteg gyerek születését. Ezért ha egy várandós nem biztos a dolgában, inkább keressen fel több nőgyógyászt, forduljon addiktológushoz is, mielőtt pusztán a droghasználat miatt elvetetné a gyerekét.”

Egy anonim nyilatkozó szülész-nőgyógyász szakorvos szerint: „Egy amúgy is túlterhelt járóbeteg-rendelőben képtelenség a napi munka mellett a változó összetételű, gyakran egymással is kombinált szerek lehetséges hatásairól részletgazdagon tájékoztatni, főleg ha a beteg is bizonytalan, mennyit mondjon el szenvedélyeiről, szokásairól.” (8)

Úgy tűnik, a droghasználó kismamák és a terhesgondozás szereplői sajátos mérlegelési szempontok szerint kommunikálnak egymással, ami torzítja párbeszédüket, vagy egyenesen lehetetlenné teszi azt. Akismamák attól tarthatnak, hogy „lebeszélik” őket gyermekükről, vagy szégyent, bűntudatot éreznek, ezért inkább hallgatnak droghasználatukról. Az elhallgatás mértékéről szolgál adalékkal Ness és munkatársai vizsgálata (1999) (9), akik – egy anonim eljárásban – négyszáz 14 és 40 év közötti terhes nő hajmintáján tesztelték a dohányzás és a kokainhasználat előfordulását, majd az eredményt – azonos összetételű csoport – önbevallásával vetették össze. Eredményük szerint a hajvizsgálat négyszer több személynél mutatott ki kokainhasználatot, mint ahányan bevallották, a dohányzás esetében másfélszer többnél.

Orvosi oldalról viszont ezért is nehéznek tűnik a tájékoztatás, a bizonytalan, részleges információk, a gyakran kombinált, de esetleg csak részben ismertetett

(7) Oberth József: Józan Babák – Tagadó mód, Magyar Narancs, XVIII/44., 2006. november 2., 24-26. oldal

(8) Oberth József: Józan Babák – Tagadó mód, Magyar Narancs, XVIII/44., 2006. november 2., 24-26. oldal

(9) Ness, R. B.; Grisso, J. A.; Hirschinger, N.; Markovic, N.; Shaw, L. M.; Day, N. L.; Kline, J.: KKookkaa- in és dohányzás kapcsolata a spontán abortusszal. The New England Journal of Medicine. 1999, 340(5): 333-339.

93

 szerhasználat következményeire gondolva: „…nem tudjuk, hogy ez mennyire befolyásolja az egyes drogok irányában történő vizsgálatokat. További problémát okoz a vizsgálatoknál, hogy az anya által használt tiltott drog [de lehet legális anyag is, mint pl. a dohány (nikotin) vagy az alkohol] hatása keveredik sok más faktorral, melyek szintén hatással vannak a gyermekre”. (10)

Míg tehát a kismamák felől, néha előzetes tapasztalás miatt is, a droghasználat részleges vagy egészleges elhallgatásával találkozunk, amivel a terhesgondozás kockázatát csökkentenék, a hivatásos segítői oldal szintén figyelembe veszi sajátos „biztonsági” szempontjait. Érthetően, minden orvos kerülni igyekszik a műhibát, illetve az olyan helyzetet, ahol ennek az esélye, vagy akár a műhiba látszatának esélye nő. A munkahely, például egy járóbeteg-rendelő, nem feltétlenül alkalmas rendhagyó terhesség gondozására. Mivel azonban – legalábbis Magyarországon – nem ismert olyan szülészeti-nőgyógyászati rendelés, amelyik a droghasználó várandós nők ellátására szakosodott volna, a kismama speciális ellátásba küldése is akadályba ütközik. (11) Nagyban növeli  a  kockázatot,  hogy az  egyes drogok használata szinte soha nem különül el, hanem a droghasználó kombinálja az egyes – legálisan és illegálisan birtokba vehető – szereket, amelyek hatásait így lehetetlen elkülöníteni, vagy együttes hatásait kiszámítani, ha egyáltalán ismertté válik, mit, mikor, milyen dózisban fogyasztott a kismama.

E néhány szempont alapján is valószínűsíthető, hogy kismamák és terhesgondozók párbeszédében jelentős mértékű elhallgatást, vagy tanácstalanságot, bizonytalanságot figyelhetünk meg; a helyzetelemzések megbízhatósága, ha droghasználat kapcsán történik ilyen egyáltalán, jóval kisebb a megszokottnál, ami kihathat a kismamák és terhesgondozók egymáshoz való viszonyára is, legtöbbször kommunikációs zárlatot eredményezve.

Droghasználó kismamák kezelésében így tapasztalatot, rutint is nehéz szerezni, bármely segítő szakma szereplőinek is. Vajon ez egy a terhesgondozásra vagy a droghasználó kismamák szélesebb értelemben vett egészségügyi- jogi-szociális segítésére jellemző speciális helyzet? És ha nem egyedi problémáról van szó, látunk-e párhuzamot más területtel? A következőkben pszichiáter szakorvosok és „függő” droghasználók viszonyába nyerhetünk bepillantást.

Attitűd, tapasztalat, kompetencia

Barth Ákos, Demetrovics Zsolt és Bognár Géza 2002-ben 118 hazai pszichiáter körében vettek fel anonim, önkitöltő tesztet, azaz a vizsgálat idején Magyarországon praktizáló 639 pszichiáter szakorvos csaknem ötödével (18,5%) (12). Érdeklődésük a   válaszadók   addiktológiai   ismeretére, kábítószer-használók kezelésében

(10) Alexy Miklós: A drogok újszülöttkori megvonási tünetei. Perinatológus párbeszéd, szerk.: Papp Zoltán, Görbe Éva, Hajdú Júlia, Váradi Valéria, Golden Book Kiadó, Budapest, 2001, 363. oldal

(11) Magyarországon az ezredforduló környékén az Országos Addiktológiai Intézet (OAI) a budapesti Hattyú Ház üzletközpontban létesített kábítószer-használó embereket ellátó kezelési egységet, amelyben egy nőgyógyászati rendelő is helyet kapott. A kísérleti program – finanszírozás hiányában – rövid úton leállt.

(12) A vizsgálat nem reprezentatív kutatás.

94

 szerzett tapasztalatára, szubjektív kompetenciaérzésére, valamint attitűdjére terjedt ki. A válaszadók 57%-a csak pszichiáter, 21%-a pszichiáter és neurológus szakvizsgával rendelkezett, míg egyéb szakvizsgája a megkérdezett pszichiáterek 26%-ának volt. „A megkérdezettek többsége (88,1%) kezelt már drogfüggő beteget. Mindazonáltal a droghasználókat valaha kezelők mintegy kétharmada (67,6%) – saját megítélése szerint – nem rendelkezik komolyabb tapasztalattal ezen a téren. (…) A drogbetegekkel már találkozók közül a legtöbbeknek opiáthasználókkal (74%),  marihuánahasználókkal  (60,6%),  illetve  amfetaminhasználókkal (55,8%) volt tapasztalatuk, míg kokain (25%), LSD (15,4%) vagy egyéb szerek (12,5%) használata miatt lényegesen kevesebben keresték fel a megkérdezett pszichiátereket.”

Az egyes kábítószerek túladagolásával és elvonásával összefüggő kérdésekben figyelemre méltó arányban születtek helytelen válaszok. Például „az opiátfüggők detoxikálásának túlzott kockázatészlelését jelzi, hogy a megkérdezett pszichiáter szakorvosok mindössze 11%-a nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem, vagy csak kismértékben tart attól, hogy a detoxikálás során súlyos, életveszélyes szövődmények alakulhatnak ki. Ugyanakkor 54,1% reális veszélynek, minden harmadik válaszoló (34,9%) pedig igen komoly kockázatnak tartja a súlyos (akár halálos) szövődmények jelentkezését. Bár a különbség nem szignifikáns, azok, akik még nem kezeltek opiátfüggőket, kockázatosabbnak látják az opiátfüggők detoxikálását”.

Gyógyszerek adásánál a válaszadók „közel háromnegyede (73%) helyesen intravénás naloxon adását tartja megfelelő terápiának az opiát-túladagolás kivédésére, de meglepő, hogy minden tizedik válaszoló pszichiáter opiát-agonista Depridolt (metadon) adna a túladagolásos betegnek (ez az arány az opiátfüggőket valaha kezelők között 5,8%, míg az opiátbetegekkel még nem találkozók között 14,3%)”. A válaszolók 13%-a az opiát-túladagolt embernek intravénás coffeint adna be, 3,6%-a gyomormosást alkalmazna.

Amfetamin megvonásának első hetében csupán „41% jelezte helyesen, hogy benzodiazepinek adása lenne a legmegfelelőbb”, vagy „meglepő, hogy mindössze a válaszadók nem egészen egyharmada (31%) ítélte úgy – helyesen –, hogy az LSD használatát követően nem kell szomatikus megvonási tünetek kialakulásától tartani, míg 45% közepesen erős, 24% pedig kifejezetten heves  szomatikus megvonási szindróma kialakulását tartja lehetségesnek”.

„Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az egyes kérdésekben a megkérdezett pszichiáter szakorvosok jelentős része adott hibás válaszokat; gyakran olyan jellegűt is, amely valós alkalmazás esetén komoly ártalmat gyakorolna a beteg egészségére. Természetesen nem feltételezhetünk közvetlen kapcsolatot a téves vagy pontatlan elméleti tudás és annak gyakorlati alkalmazása között. Nyilvánvaló, hogy konkrét helyzetben az orvosnak módjában áll az adott speciális probléma vonatkozásában tájékozódni, kollégájától tanácsot kérni, vagy szakkönyvben utánanézni a helyes terápiának. Az adatok ezzel együtt olyan hiányosságokra utalnak, amelyek pótlása a jelenlegi helyzetben, amikor az addiktológiai ellátás jelentős részben a pszichiátriára terhelődik, fontos lehet”.

95

E kutatás eredményeit nem lehet általánosítani, de azt valószínűsíthetjük, hogy addiktológiai ismeretek terén a terhesgondozás szereplői, más orvosi vagy a szociális területen dolgozó szakemberek sem állnak jobban, mint a megkérdezett pszichiáter szakorvosok, leszámítva azokat, akik szakirányú képzésben vettek részt.

A hiányos addiktológiai ismeretekből fakadó kockázatot konzultációval, irodalom keresésével csökkenteni lehet, ez azonban inkább tekinthető szükségmegoldásnak. Nem lenne életszerű, hogy ilyen módon egy-egy orvos szívesen látna el droghasználó, ezen belül kimondottan is kábítószer-használó embereket. Erre enged következtetni a pszichiáter szakorvosok véleménye is, amely szerint „a megkérdezettek több mint kétharmada (67,5%), ha teheti, inkább nem vállal drogbetegeket”, elsősorban a tapasztalat hiánya, a munkahelyi rezsim alkalmatlansága, vagy a kezelés kilátástalannak ítélése miatt, míg összességük, ha választás előtt állna, még inkább foglalkozna alkoholfogyasztóval (74,8%), mint kábítószer-használóval.

A kutatók faktoranalízis segítségével vizsgálták a – tapasztalatlan, kevés tapasztalattal rendelkező és komoly tapasztalattal rendelkező csoportokba sorolt – pszichiáter szakorvosok függőként meghatározott droghasználókkal kapcsolatos attitűdjét, négy dimenziót emelve ki: „… azt láthatjuk, hogy a drogfüggők antiszociálisnak ítélése, valamint a droghasználat menekülésként, céltalanságként, értelmetlen magatartásként való értelmezése fokozatosan csökken a drogfüggőkkel való nagyobb tapasztalat mentén, sőt, azok, akik komoly tapasztalattal rendelkeznek a drogfüggőség kezelése terén, negatív értékeket jeleztek ezen a két faktoron. Utóbbiak tehát elsősorban nem az antiszocialitást és nem a menekülést látják fő dimenziónak a drogfüggőségben.

Érdekes mintázatot mutat a másik két faktor, amelyek egyaránt a kezelés megítélésére vonatkoznak. Úgy tűnik, itt a drogfüggőket soha nem kezelők és a sok tapasztalattal rendelkezők mutatnak hasonló képet; egyaránt bízva a kezelés lehetséges sikerében, s ugyanakkor kevésbé tartva frusztrálónak, kimerítőnek a drogfüggőkkel való foglalkozást. Ezzel szemben a kevés tapasztalattal rendelkezők

– talán éppen a negatív tapasztalatok következményeként – frusztrálónak, veszélyesnek és sikertelennek tekintik a drogfüggőkkel való foglalkozást”.

Látható tehát, hogy a tapasztalat mértéke befolyásolja a kezelői attitűdöt, még szembetűnőbb azonban, hogy a tapasztaltság milyen jelentős mértékben változtatja meg a kezelőorvos kompetenciaérzését. Adrogfogyasztókat még soha nem kezelők között 14,3% érzi magát kompetensnek az ellátásban. „A drogfogyasztókat valaha kezelő, de komolyabb tapasztalattal nem rendelkező pszichiáterek között 8,8% a magukat kompetensnek érzők aránya, míg a drogfüggő betegekkel komolyabb tapasztalattal bírók között ez az érték 71%”.

Az ellátás szervezéséről

Interjúink, háttérbeszélgetéseink során terhesgondozásban, addiktológiai ellátásban dolgozók, szociális szakemberek, droghasználó kismamák csaknem egyöntetűen úgy vélekednek, hogy a megértő, elfogadó orvosi és terhesgondozói kapcsolatok

96

 kialakítása érdekében szerencsés volna intézmények közötti hálózati együttműködést, vagy szakosodott ellátást létre hozni, ahol ellátói oldalról is – mint a pszichiáterek közötti felmérésben láthattuk – a szakmai biztonságot, kompetenciaérzést megalapozó speciális tapasztalatokat és ismereteket lehetne megszerezni.

Minden fél számára könnyebbséget jelentene az információáramlást lehetővé tevő, biztonságosabb, nagyobb bizalmon alapuló viszonyt kialakítani. „Ildikó”, aki rekreációs droghasználóként ecstasyt fogyasztott gyermeke fogantatásakor, erről azonban a terhesgondozás alatt egyetlen esetben sem beszélt, így látja (13): „Ha lenne olyan szülészeti vagy nőgyógyászati tanácsadás, ahol konkrétan ezzel foglalkoznak, hogy a drogos kismamákat várják, vagy akik csak használói voltak ilyen-olyan szereknek, akkor ott meg tudnék nyílni. Ott elmondanám, hogy igen, én is használója voltam, meg ott nekem biztos tudnak hasznos tanácsot adni, hogy mi mivel jár, minek milyen hatása van a későbbiekben. Tehát, ha egy ilyen konkrét tanácsadó hely lenne, akkor ott elmondanám, igen”.

Harmath Ágnes csecsemő- és gyermekgyógyász, sebész doktor úgy véli (14): „A legjobb az volna, ha olyan addiktológiai centrumok működnének, amelyek mellett az ügyfelek genetikai tanácsadást is felkereshetnének, és egyúttal tájékoztatnák őket a drogok magzatra, terhességre, szülésre gyakorolt hatásáról, valamint a működő egészségügyi szolgáltatásokról. Az addiktológiával a drog fogyasztása miatt állnak kapcsolatban, tehát érintettségüket eleve nem titkolják, így elsődleges tanácsokat is könnyebb adni nekik. Ha pedig szükséges, erre épülhet a speciális kórházi ellátás".

Az addiktológus és pszichiáter Szemelyácz János is, aki a pécsi drogambulancia főorvosa, ezzel összhangban mondja (15): „Rossz tapasztalatról, persze, beszámolt már ember, hogy ha ezt ő nyílttá tette, akkor elég kiközösítetten volt bent a szülészeten, mindenki ujjal mutogatott rá, hogy ő a ’drogos’. Nem lelkesek a lányok, hogy elmondják a szülésznek, ha volt ilyen problémájuk. (…) Ha egy várandós szerhasználó bejön hozzánk, lehetőleg mi keressük meg a szülész-nőgyógyász kollégát, mivel akkor a probléma könnyebben, kellő diszkrécióval kezelhető. Azt gondolom, talán ez így szerencsés, ha az addiktológiai segítő felől megy tovább a várandós nő. Első lépésként tehát minden segítő szolgálatnál kapcsolatot kellene teremteni egy konkrét szülész-nőgyógyásszal. Így ha megjelenik a segítőnél egy várandós nő, akkor ő tudja felhívni azt az embert, akinek ehhez a feladathoz kellő empátiája van. (…) Vegyék a segítő szolgálatok a fáradságot, legyen kapcsolatuk bizonyos problémákra szakemberrel, akihez ők tudják küldeni a klienseiket! Mindig

(13) Művi vetés 1-6., videódokumentum, szerkesztők: Oberth József és a Józan Babák csoport, Magyar Emberi Jogvédő Központ - Józan Babák Klub, 2008., 1. rész  – interneten elérhető: www. jozanbabak.hu/Szülőcsatorna

(14) Oberth József: Józan Babák – Tagadó mód, Magyar Narancs, XVIII/44., 2006. november 2., 24-26. oldal

(15) Művi vetés 1-6., videódokumentum, szerkesztők: Oberth József és a Józan Babák csoport, Magyar Emberi Jogvédő Központ - Józan Babák Klub, 2008. – interneten elérhető: www.jozanbabak. hu/Szülőcsatorna

97

 hozzá, aki így jobban meg is tanulja az ezzel a problémával való foglalatoskodást! Talán ez lehet az irány.” (16)

Az idézettek tehát azt a vélekedést erősítik, hogy a droghasználó kismamák kedvezőtlen helyzetbe kerülhetnek az egészségügyi ellátás szokásos gépezetében. Ez az ellátást végző egészségügyi személyzetnek is hátrányára van, javíthat viszont a helyzeten, ha akár a meglévő – addiktológiai szociális és egészségügyi – ellátók hálózatszerűen, megfelelő tapasztalattal rendelkező szakemberhez tudják irányítani a segítséget kérő embert, vagy – akár párhuzamosan – speciális addiktológiai szolgáltató helyek jönnek létre, ahol például genetikai tanácsadáson is részt lehet venni.

Az ellátás szervezéséről és tapasztalatairól 2006-ban az Európai Unió lisszaboni székhelyű intézménye, a Drog és Drogfüggőség Európai Megfigyelő Központja (17) (EMCDDA) végzett átfogó felmérést. A szervezet közleményéből idézve (18): „… az egészségügyi szolgáltatók Európa-szerte most kezdik felismerni azt a tényt, hogy a kábítószer-problémákkal küzdő nőknek speciális igényeik vannak, és ezek az igények speciális beavatkozásokat kívánnak meg, ugyanakkor a kifejezetten nők számára nyújtott szolgáltatások továbbra is rendkívül korlátozottan állnak rendelkezésre. (…) …a kábítószer miatt kezelést biztosító szolgáltatások rendszerint a — többségében férfi — opiátfüggők igényei köré szerveződnek. (…) Miközben ma már szinte mindegyik EU-tagállamban, csakúgy mint Norvégiában, működik legalább egy, kizárólag nőknek, illetve gyermekes anyáknak fenntartott kábítószer miatti kezelési egység, az ilyen szolgáltatások még mindig kivételt képeznek, és gyakran a nagyobb városokra korlátozódnak. Ennek megfelelően a nők többsége ma is az általános szolgáltatásokon keresztül kap segítséget”.

A kérdéssel kapcsolatban az EMCDDA igazgatója, Wolfgang Götz a következő nyilatkozatot tette (19): „Léteznek olyan szolgáltatók, amelyek hatékonyan működnek terhes nők esetében, érzékenyek a gyermekkel rendelkező nők problémáira, és akár a fizikai vagy szexuális visszaéléshez kapcsolódó drogproblémákkal rendelkezőket övező komplex kérdésekkel is foglalkoznak. Nem azt kell tehát kérdeznünk, hogy milyen szolgáltatásokra van szükségük a nőknek; a kérdés sokkal inkább az, hogyan biztosíthatjuk, hogy ez a fajta speciális ellátás jobban hozzáférhetővé váljék és széles körben rendelkezésre álljon. (…)

A kábítószer miatt kezelést megkezdők között Európában jelenleg körülbelül 20% 

(16) Művi vetés 1-6., videódokumentum, szerkesztők: Oberth József és a Józan Babák csoport, Magyar Emberi Jogvédő Központ - Józan Babák Klub, 2008., 2 rész  – interneten elérhető: www. jozanbabak.hu/Szülőcsatorna

(17)A szervezet neve European Monitoring Centre Drugs and Drug Addiction (rövidítve: EMCDDA). Amint arra Bayer István gyógyszerészprofesszor kiváló, Drogok és emberek című köteté- ben is felhívja a figyelmet, az egyébként Magyarországon is bevett drug=kábítószer fordítása hibás, mivel a központ a kábítószernek nem minősülő drogok kínálta témákkal is foglalkozik. (16. oldal)
(18) Kábítószer-használat nemek szerint, a Drog és Drogfüggőség Európai Megfigyelő Központja (EMCDDA) közleménye, Lisszabon, 2006. november 23. – Interneten: http://www.drogfokuszpont.hu/?lang=1&pid=85
(19) Kábítószer-használat nemek szerint, a Drog és Drogfüggőség Európai Megfigyelő Központja (EMCDDA) közleménye, Lisszabon, 2006. november 23. – Interneten: http://www.drogfokuszpont.hu/?lang=1&pid=85

98

a nők aránya. A vizsgálatok a nők esetében a gyermekgondozással kapcsolatos problémákat találták az egyik legfontosabb visszatartó tényezőnek a segítség kérésénél; jelenleg a kábítószer miatt járóbeteg-kezelést igénybe vevő nők közül majdnem minden negyedik (23%) gyermekekkel él együtt. A gyermekgondozási kérdések kezelése éppen ezért központi elem az olyan ’nőbarát’ szolgáltatások kialakításában, amelyek a női kábítószer-használók számára a kezelést vonzóvá és megtartó erejűvé tehetik. Belgium, Csehország, Németország, Görögország, Franciaország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, Portugália, az Egyesült Királyság és Norvégia egyaránt kínál szülői elemmel bővített programokat.”

A 2006. évi európai felmérés idején Magyarországon semmilyen speciális egészségügyi és/vagy szociális szolgáltató egység nem működött, így hazánk a szakellátással rendelkező országok felsorolásából is kimaradt. E hiány pótlásának első kis lépéseként, a Józan Babák önsegítő csoport ugyanezen év őszén bekapcsolódott egy budapesti addiktológiai szolgáltatás tevékenységébe, később annak névadója lett. A Józan Babák Klubban jelenleg az önsegítők is elérhetők, de ugyanott addiktológiai, felnőtt- és gyermekpszichiátriai rendelés, szociális és jogi tanácsadás is nyitva áll, és – legalábbis helyben – lehetőség van az ellátást kereső kismama számára elfogadó, biztonságos terhesgondozói kapcsolatot szervezni. Hasonló ellátói kapcsolatok szervezésével a pécsi INDIT Közalapítvány drogambulanciája, vagy a fővárosi Kék Pont is foglalkozik, s talán egy-egy más civil, egyházi szervezet. Mindez azonban esetleges, amennyiben a sorolt szervezetek csupán egy-egy nagyvárosban működnek – ahogy az általános európai gyakorlat összegzésekor is láthattuk – így tevékenységüket nem tekinthetjük átfogó, rendszerszerű megoldásnak. Különösen annak ismeretében, hogy az egészségügyi ellátásban ma sincsenek nevesített, a droghasználó kismamák ellátására szervezett szolgáltatások, így Magyarország településeinek legnagyobb részén nincs hova irányítani a speciális ellátásra jelentkező, tapasztalt szakembert kereső kismamát.

Erre is tekintettel, a Józan Babák Klub 2009 elején kezdeményezte egy munkacsoport megalakulását, amely szakmai ajánlásokat, javaslatokat fogalmaz meg. Az orvos, szociális munkás, jogász, addiktológiai konzultáns és laikus tagokkal felálló team elsőként az addiktológiai szociális (alacsonyküszöbű, közösségi ellátó, nappali ellátó stb.) és más (például családsegítő) szolgáltatások feladatellátására dolgoz ki javaslatokat, később e szervezetek szociális, egészségügyi, jogi ágazatok közötti együttműködésére.

Irodalom

1. Alexy  M.  A  drogok  újszülöttkori  megvonási  tünetei. Perinatológus párbeszéd. Papp Z, Görbe É, Hajdú J, Váradi V. (Szerk.) Golden Book Kiadó, Budapest, 2001; 363.
2. Barna  E.  Drogér(i)a, jozanbabak.hu. Petőfi  Rádió.  2008.  03.  09.  Interneten:  www. jozanbabak.hu.
3. Barth Á, Demetrovics Zs, Bognár G. Drogfüggő betegek kezelésével kapcsolatos ismeretek és attitűdök vizsgálata pszichiáter szakorvosok körében. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 2007; 8: 179-192

99

1. Bayer I. Drogok és emberek. Focus – Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság. Budapest, 2005; 16.
2. Earleywine M. Marihuána – a tudomány álláspontja. Edge 2000 - Nemzeti Drogmegelőzési Intézet. 2004; 218-223.
3. EMCDDA / Drog és Drogfüggőség Európai Megfigyelő Központja: Kábítószer-használat nemek szerint (sajtóközlemény). Lisszabon. 2006. november 23. Interneten: ww.drogfokuszpont.hu.
4. Józan Babák Klub Oral History Archívum. www.jozanbabak.hu. Magyar Emberi Jogvédő Központ – Józan Babák Klub, 2008.
5. Ness RB, Grisso JA, Hirschinger N, Markovic N, ShawLM, Day NL, KlineJ. Cocaine and Tobacco Use and the Risk of Spontaneous Abortion. The New England Journal of Medicine, 1999; 340: 333-339.
6. Oberth József: Józan Babák – Tagadó mód. Magyar Narancs. XVIII/44., 2006. november 2.: 24-26.
7. Oberth  József  –  Józan  Babák  önsegítő  csoport: Művi  vetés  1-6. (videódokumentum). Magyar Emberi Jogvédő Központ – Józan Babák Klub. 2008. Interneten: www.jozanbabak.hu.

100